A közelben található Bogács községben is hasonló összetételű gyógyvízre épült a fürdő, amit szintén sok pihenni vágyó keres fel. Az üdülőfalu pincéiben kellemes borokkal várják a vendégeket, tavai kiváló horgászhelyek.
Szent Márton templom
A község neve először 1248-ban szerepel írásos okmányban, ekkor már állt a Szent György tiszteletére emelt templom. A falu ekkor nemesek birtoka, amely a 16. sz. elejére az egri káptalan tulajdonába megy át. A mai templom egy régebbi templomnak az alapjára épült, az építés pontos ideje ismeretlen. 1992-93-ban nyeri el a szentély a mai alakját, bogácsi vörös- kőből faragja Csíki László mester a szembemiséző oltárt. A tabernákulum, a szószék és a felolvasó állvány Fülöp András kőfaragómester munkája. 1995-ben kerülnek új padok a templomba Németországból, ekkor lesz fűthető is. 2000-ben, a 2000 éves római katolikus egyház - Nagy Jubileum - tiszteletére a templom új tetőhéjazatot kap, valamint belső meszelés történik, melynek során megújul a Takács István készítette freskó.
Szabadtéri Lepkemúzeum
Az Európában egyedülálló Szabadtéri Lepkemúzeum Közép-Európa, ezen belül Bogács és környéke lepkefaunájának tárháza. A begyűjtött példányokat a nemzetközileg elismert kutató, Szabóky Csaba professzor, lepidoptérus azonosította.
Horgásztó
A Szoros - patak felduzzasztásával a fürdőtől pár száz méterre létesült mesterséges tó ma horgászparadicsom. A tóban telepített halak horgászhatók: törpeharcsa, csuka, ponty, keszeg, amur. Telelő telepe a vadrécének, vonuláskor pihenőhelye költöző madaraink közül a hattyúnak és a vadlibának is.
Kaptárkövek - Kilátó
Bogács határában a Hintóvölgyben található egy ötfülkés kaptárkő. Kaptárkövek a szomszédos községekben is szép számmal találhatók. Az esetek nagy részében feltűnően szabályos riolittufa-fülkék. Rendeltetésükkel kapcsolatban eltérő vélemények alakultak ki. A kaptárkövek első leírójának Bartos Gyula egri főkáptalani levéltárosnak az volt a véleménye, hogy a fülkékben minden valószínűség szerint a késői vaskorszakban egy itt lakó kelta eredetű néptörzs elégetett halottainak hamvait tartalmazó urnáit helyezte el.